Tovább

Bevezetés: Nukleáris Medicina

A Nukleáris Medicina nyílt radioaktív készítmények nyílt radioaktív készítmények gyógyászati célú felhasználásával foglalkozó szakterület.

Létrejöttének alapja a radioaktív nyomjelzési technika kidolgozása volt, amelyért Hevesy György magyar származású vegyész 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott. Ennek lényege, hogy ha egy vegyület valamelyik atomját annak sugárzó izotópjával helyettesítjük, a kapott "radioaktívan jelzett" anyag kémiailag és biológiailag az eredeti, nem sugárzó vegyülettel azonosan viselkedik. A radioaktívan jelzett készítmények felhasználásával nyomon követhetjük egy adott vegyület (illetve származékai) mozgását, viselkedését kémiai reakciók során, vagy akár egy élő szervezetben is, külső sugárzás-érzékelők segítségével.

A Nukleáris Medicina részterületei:

  1. "In vivo" izotópdiagnosztika: élő szervezetben végbemenő folyamatok nyomon követése a vizsgált egyednek beadott radioaktív készítmény segítségével.
  2. "In vitro" izotópdiagnosztika: valamely anyag koncentrációjának mérése vérből, vizeletből vagy más preparátumból sugárzás-mérésen alapuló eljárás segítségével. Ilyenkor a vizsgált egyed nem érintkezik radioaktív anyaggal, csak a tőle levett minta.
  3. Radioizotóp-terápia: Nyílt radioaktív preparátum beadása betegeknek terápiás céllal.

Néhány fontosabb évszám

1896:
Becquerel felfedezte a spontán radioaktivitást, az alfa- és béta-sugárzást. Felismerte a sugárzás gázokat ionizáló hatását. Ezekért 1903-ban Nobel-díjat kapott.
1943:
Hevesy György kémiai Nobel-díjat kapott a radioaktív nyomjelzési technika kidolgozásáért.
1957:
Anger kifejlesztette a gammakamerát, amely ma az "in vivo" izotópdiagnosztika alapeszköze.
1960:
Yalow és Berson radioaktív jelzést és a szérumban természetesen előforduló kötőfehérjét alkalmazott az inzulin koncentrációjának méréséhez. Ez az eljárás tekinthető a RIA és általában a mai értelemben vett "in vitro" izotópdiagnosztika előfutárának.

Tovább Vissza